Függetlenség

Málta pontosan 50 éve kiáltotta ki a függetlenségét Nagy-Britanniától. Ennek margójára egy kis történelmi áttekintés és kommentár.

1964. szeptember 21-én Málta ünnepelt: történelme során először teljesen független lett minden más államtól. Károly herceg jelenlétében engedték le a brit lobogót, és húzták fel a máltait, majd hatalmas ünnepségek következtek. Az eseményről egy rövid videó:

Történet

Málta – talán a mérete és adottságai miatt is – a kőkor óta nem volt képes önállósítani magát, mindig más államoknak kiszolgáltatva, azok infrastruktúrájára szorulva élt. Fönícia, Karthágó, Róma, a germánok és Bizánc, majd az arabok és Szicília-Nápoly számára is egy világvégi gyarmat volt, amivel annyit foglalkoztak, amennyit muszáj volt. Nincs beszédesebb példa erre annál, hogy sok bizánci itt töltötte a száműzetését, vagy hogy 1223-ban II. Frigyes császár a vele szemben a pápát pártoló itáliai Celano lakosságát Máltára száműzte, miután a várost felégette.

Az első viszonylagos függetlenség a lovagok idején jött el, akik formálisan hűbéresként, valójában azonban szuverén államként irányították Máltát 1530 és 1798 között. Ez azonban a gyakorlatban úgy működött, hogy a Lovagrend mint egy állam, szinte gyarmatként kezelte a földet, ahol élt, így valójában a Lovagrend volt független, nem Málta. Málta nem volt a máltaiaké.

A következő felemás függetlenség Málta francia megszállása után következett be: míg Vaubois tábornok csapatai Vallettából terrorizálták a nagy szigetet, Għawdex lakói a Chambray-erődbe űzték a szigetet ellenőrző franciákat, akik még 1798 őszén megadták magukat. Így ettől Malta felszabadulásáig (1800) a kis sziget gyakorlatilag önálló lett. Csakhogy ellátni nem tudta magát, a nápolyiak nem óhajtották megoldani a problémát, így gyakorlatilag angol segítséggel tudtak létezni, majd csatlakozott hozzájuk a másik sziget, és Málta angol gyarmat lett.

Ezután ráadásul hosszas viták kezdődtek arról, hogy Málta Nagy-Britannia vagy Olaszország része legyen. Végül az 1950-es években Dom Mintoff kormánya megpróbálta elérni, hogy a szigetország Nagy-Britannia tengerentúli területe, ne gyarmat legyen. Miután ez elbukott, a Ġorġ Borġ Olivier vezette ellenzék már a függetlenséggel kampányolt és nyert, így 1964-ben megtörtént a nagy esemény.

Az EU-csatlakozás kapcsán a munkáspárti vezetés megint azzal kampányolt, hogy ezzel Málta függetlensége elveszik. Néhány apró (de a helyieknek nagyon fájó) pontot kivéve, mint a vadászati szezon vagy az afrikai menekültek ellenőrzése, azonban nem volt gond.

Büszkeség

A máltaiak számára a függetlenség leginkább a büszkeségről szól. Sok mindenben ugyanis mindenképpen rászorulnak a külvilágra: élelmiszer, építőanyag, de még ivóvíz sincs elég a szigeteken. Az ország nem képes megvédeni magát egy fegyveres konfliktus esetén, a máltai ipar nem képes az ország költségvetését kitermelni.

De ez a nép, amely arab nyelvet beszél, de keresztény, amely angol közlekedési- és jogrendet, de európai mértékegységeket használ, nem nagyon tudna beilleszkedni egyik szomszédos ország életébe sem: más életmódhoz, más méretekhez(!) vannak szokva, mint a környező népek, kölcsönösen nem értik egymás gondolkodását és problémáit.

És sok ezer évnyi függés után valóban büszkék is arra, hogy az ő kis szigeteik egyenrangú tárgyalópartnerei nagy, történelmi nemzeteknek, sőt, a korábbi gyarmatosítóiknak. Ahogy a magyarok is, ők is büszkék azokra a máltai születésűekre, származásúakra, akik valami nagyot alkotnak, lakjanak bárhol a világon. Számon tartják azokat az idegeneket is, akik tesznek, tettek valamit az országukért.

Magáról a függetlenségről is sok helyen és sokféleképpen megemlékeznek, többek között utcákat és tereket neveztek el róla (Valletta, Floriana, Mosta).

Függetlenségi emléktábla

Függetlenségi emléktábla

Jövő

Málta lakói azt hiszem nem nagyon szeretnék elképzelni, hogy még egyszer függő viszonyba kerüljenek bárkitől is. Pedig a veszély nem irreális: a szigetek adottságait sok hatalom jól ki tudná aknázni, legyen szó előretolt katonai támaszpontról vagy a kontinentális talapzat feltételezett kőolajkészleteiről. Az ország vezetése azonban eddig ügyesen helyezkedett akár ellenséges felek közé úgy, hogy mindkét fél barátjának tartsa: a brit, amerikai és európai szövetségesek mellett barátja volt Líbiának (ez muszáj is, mert mindössze 300 km tenger választja el tőle), Kínának vagy Szíriának is. És továbbra is abban van a legnagyobb reményük, hogy diplomáciai úton biztosítják magukat egy lehetséges megszállóval szemben.

Közben pedig fejlődnek az ipar, kultúra, tudomány terén, és megszerettetik az országukat a turisták millióival. Azt gondolom, hogy Málta ezen a téren is jó úton jár. Remélem ebben a formában lesz képes fejlődni, és bármilyen kicsi, az európai nemzetek teljes értékű tagja lesz mindig. Köszöntésül pedig álljanak itt a máltai himnusz első sorai Dun Karm Psailától:

Lil din l-art ħelwa, l-Omm li tatna isimha,
Ħares, Mulej, kif dejjem Int ħarist.

(Édes anyaföldünket, mely nevünket adta
óvd meg Úristen mindig, ahogy eddig is)

Awguri Malta!

Advertisements

És ti mit gondoltok?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s