Kompközlekedés

Máltára és a szigetek között hagyományosan hajókkal közlekedtek, a legfontosabb összekötő kapocs Malta és Għawdex között ma is a komp. A ma a Gozo Channel Co. Ltd. és a Virtu Ferries által működtetett kompok azonban már egy hosszú fejlődés utolsó állomásai.

Van egyfajta érzelmi kötődésem a máltai komphoz: a 30. születésnapomon az M/v Gaudos fedélzetén hagytam el életemben először a szárazföldet és hajóztam ki nyílt tengerre (még ha csak erre a 2,5 km-re is).

Malta-Għawdex kompjárat

Fliegu ta' Għawdex, a szigeteket elválasztó csatorna látképe a kompokkal

Fliegu ta’ Għawdex, a szigeteket elválasztó csatorna látképe a három komppal. Baloldalt lent Mġarr, jobb szélen a túloldalon Ċirkewwa

Komptörténelem

A római időkig mindkét sziget külön település volt, nem maradtak fenn egymás közti közlekedésről információk. Fő kikötőik sem egymás irányában voltak, hanem Marsalfornban és Marsa közelében. Az első írásos említés a dgħajsa tal-mogħodijának (szó szerint “átkelőhajó”) nevezett “szolgáltatásról” 1241-ből való, de a teherszállításkor nevezték dgħajsa tat-tagħbijának (“teherhajó”) máskor egyszerűen dgħajsa tal-passnak is. Magukat a hajókat latin vitorláik miatt id-dgħajsa tal-latini néven ismerik egészen máig.

Ez azonban még nem a mai útvonalon közlekedett, hanem szükség szerint bármely két kikötő között. A johannita lovagok a XVIII. században erődöt építettek Mġarr fölött (Chambray-erőd), illetve ugyanebben az időben épült a ma Gleneagles Bar néven ismert barakka, amolyan váróterem, így Għawdex fő kikötője is ez lett. Mégis egészen a XIX. századig védtelen volt a délkeleti xlokkal szemben, csak az angolok kezdtek a széles öböl elé hullámtörőt építeni 1841-ben. Ez még csak a töredéke volt a mainak, fokozatosan épült ki (1906, 1935, 1969) mai méretére. Igazán nagy hajókat azonban ma sem tud fogadni.

Mġarr látképe a kompról. Fotó: Berthold Werner, Wikimedia.

Mġarr látképe a kompról. Fotó: Berthold Werner, Wikimedia.

A maltai oldal kiépüléséről még kevesebb információt találni. Bár Ċirkewwa kinyúló félszigete adja magát, hiszen innen a legkisebb a távolság Għawdexig, nem egy jó természetes kikötő és ma is lakatlan környéken áll. A környék kikötője Marfa volt. Csak az 1950-es évektől látni a fényképeken Ċirkewwában álló kompokat, de még ezután is vannak képek Marfában kikötő járatokról. Máig van közvetlen járat Valletta irányába is (Sa Maison a Marsamxett öbölben), és ez valószínűleg a történelem folyamán még inkább így volt.

Ċirkewwa kikötője a terminál építése előtt (2009)

Ċirkewwa kikötője a terminál építése előtt (2009)

Ramla Bay, Marfa. Az első dokk volt a kompok kikötőhelye

Ramla Bay, Marfa. Az első dokk volt a kompok kikötőhelye

A hajósok általában csak akkor jöttek át a marfai oldalra, ha volt utas. Ezt hagyományosan tűzzel jelezték nekik: nappal a füst, éjjel a láng volt a hívó jel.

A vitorláshajókat az első menetrendszerinti járat bevezetésétől (1885. június 13.) váltották fel a gőzhajók, elsőként a Gleneagles, majd az 1960-as évektől olajtüzelésű motorokkal hajtott járművek. A II. világháború után jelentek meg az első kompok, amelyek autókat is tudtak szállítani.

Egészen 1979-ig különböző cégek bonyolították a forgalmat a szigetek között. Ekkor azonban a kormány létrehozta a Gozo Channel Ltd-et, amely kizárólagos jogot kapott kompok működtetésére. Tulajdonosai között természetesen ott voltak a korábbi üzemeltetők, főleg az E. Zammit & Co. Ez átvette a kompjáratot Marfa és Mġarr között, ugyanakkor kísérletezett új technológiákkal és útvonalakkal is. Járatott egy SES-rendszerű hajót (Calypso, légpárnás-katamarán konstrukció) Valletta felől, és 1981 és 1995 között menetrendszerinti kompjáratot üzemeltetett Málta és Szicília között. 1990-ben a cég napi 27 átkelést bonyolított le (oda-vissza), ma ez napi 48.

2000-re a korábbi flotta elavult, így – a tal-latinik óta először – máltai gyártású kompok álltak forgalomba: az MV Ta’ Pinu (2000), az MV Gaudos (2001) és az MV Malita (2002), ma is ezek járnak. 2004-ben vonták ki a forgalomból az utolsó korábbi kompot, az MV Calypso-t.

Alternatívák

Többször felmerült, hogy a vízi közlekedésen kívül másféle összeköttetésre is szükség lenne a szigetek között. Bár a repülőtérről lehetséges helikoptert vagy hidroplánt charterelni, ez nem menetrendszerinti, és az ára miatt nem valódi alternatíva. Két terv alakult ki még: egy alagút (valószínűtlenebb) illetve egy híd Kemmunán keresztül. Mindkettőre készültek előzetes hatástanulmányok, de valójában csak Għawdex lakói (akik éjjel és vihar idején el vannak zárva a külvilágtól) szeretnének mindenképp megoldást a kompok helyett, akik nem érzik a bőrükön a szükségét (beleértve a politikusokat is), azok a környezeti hatásokra hivatkozva kategorikusan elutasítják mindkét variációt.

Érdekességek

  • A kompok “nagy elődjének” tekintett tal-latinik utolsó példányát, az 1934-ben Kalkarában épült Sacra Famigliát a Gozo Channel és a Wirt Għawdex adományokból felújíttatta és kiállíttatta Mġarrban, így bárki megtekintheti.
  • 1942. május 6-án a Luftwaffe lebombázta Mġarrban a Barakkát és a horgonyzó Royal Lady és Franco kompokat, előbbi kettétört és elsüllyedt, utóbbi még 1948-ig szolgált a szigetek között
  • 1948. október 30-án a xlokk felborított egy éjszaka átkelni próbáló luzzut Ħondoq ir-Rummien és Zewwieqa között, 23 utas fulladt vízbe
  • 1950-ben Jacques Cousteau kapitány megvásárolta az 1946 óta használt Calypso kompot (egy korábbi amerikai aknászhajót) Joseph Gasantól, ez lett híres kutatóhajója
  • 1957. január 23-án a Banċinu komphajót a vihar éjszaka elszabadította Mġarrban és szemközti zewwieqai szikláknak csapta. Egyetlen áldozata a hajó éjjeliőre volt
  • Több komphajót elsüllyesztettek mint mesterséges zátonyt a tengeri élővilág és a búvárok számára. A Jylland II (Cominoland néven) és az MV Xlendi Xatt l-Aħmar, az Imperial Eagle Qawra Point előtt fekszik a tengerfenéken
  • A máltai New Cuorey együttes dalt szerzett a tal-latiniről

Járműpark

A Gozo Channel Co. Ltd. jelenleg három hajóval bonyolítja a kompforgalmat: MV Ta’ Pinu (2000), MV Gaudos (2001) és MV Malita (2002)

Hasznos információk

Megközelítés: Valletta felől közúton ki van táblázva. A kompkikötő több autóbuszvonal végállomása.

A kompon csak egyik irányba kell fizetni (Mġarrból Malta felé), este 8 után valamivel drágább a jegy. Az autó árában a sofőr is benne van, csak a többi utasnak kell külön jegyet venni. Autóval pontosan meghatározott rendben, a személyzet által kijelölt helyre lehet csak állni, és kihívás lehet a be- és kihajtás, különösen ha az emelet sarkában van hely, mert ilyenkor a rámpán kell kicentizni a beállást és megállni. A várakozásnál is a terminál soron következő sávjába szabad csak állni, nem lehet a következő teljesen üres sáv elejére menni.

A hajókon büfé és WC is van. A Gozo Channel honlapján megtalálhatók az aktuális árak és menetrend is.

Webcam

https://www.skylinewebcams.com/en/webcam/malta/malta/cirkewwa/ferry-terminal-boarding-area.html

https://www.skylinewebcams.com/en/webcam/malta/malta/traffic/traffic-cam10.html

https://www.skylinewebcams.com/en/webcam/malta/malta/cirkewwa/ferry-terminal-bus.html

Videók

Az egyik legemlékezetesebb viharnap (2009. április):

A teljes útvonal gyorsítva:

Forrás

Az információk nagy része a Vassallomalta blogról származik

Málta-Szicília kompjárat

Ez egy ritkábban járt útvonal volt, ugyanis általában inkább tengerjáró hajók közlekedtek a szoroson át. A szó szoros értelmében vett menetrendszerinti komp ötlete csak 1981-ben merült fel, mikor a Gozo Channel Co. indított heti 3 járatot az M/v Ghawdex-sel Valletta valamint Siracusa, Catania és Pozzallo között. A szolgáltatást végül 1995-ben függesztették fel.

A Virtu Holdings hajóüzemeltető 1988-ban hozta létre Virtu Ferries nevű, kompszolgáltatást nyújtó leányvállalatát, amely ekkortól menetrendszerinti járatokat üzemeltetett Málta és Szicília között. 2003 óta más az Adriai-tengeren is érdekeltek, Velence és a szlovén-horvát városok, illetve Bari (Olaszország) és Durres (Albánia) között járnak hajóik.

A cég 1989-ben vette az első nagy sebességű katamaránt, ma a kompflotta öt ilyen hajóból áll: a San Frangisk, a San Gwann, a Maria Dolores, a San Pawl és a Jean de la Valette. Utóbbi méltán a cég büszkesége: hossza negyedével több, kapacitása pedig majdnem a duplája a Gozo Channel hajóinak, és mindehhez “padlógázzal” 77 km/h sebességre képes.

A Jean de la Valette katamarán útban Szicília felé

A Jean de la Valette katamarán útban Szicília felé

 Érdekességek

  • A Jean de la Valette-et Ausztráliában építették, és “saját lábán” jött Máltára, amihez el kellett haladnia a kalózok által uralt szomáliai vizeken. A hajó azonban előre fel volt készítve, szögesdróttal vették körbe, és teljes gázzal haladt végig, így a kis támadó csónakok gyakorlatilag nem tudták utolérni.
  • 2011-ben, a líbiai polgárháború kitörésekor az amerikai kormány a Maria Dolores kompot bérelte ki, hogy a Líbiában ragadt amerikaiakat kimentsék. A komp fel is vette a menekülőket, ám a viharos tenger miatt csak másnap tudott elindulni Málta felé, ezért sok kritikát lehetett hallani akkoriban. Később az is a sajtóig jutott, hogy a Virtunak harcolnia kellett, hogy az amerikai kormány megtérítse a költségeit

A Virtu Ferries kikötőhelye a florianai kompterminál.

Videók

A Jean de la Valette behajózik a Nagy Kikötőbe:

Sajnálatosan gyenge minőségű videó a Jean de la Valette-ről:

Reklámok

És ti mit gondoltok?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s